A Nemzeti alaptanterv (NAT) alapvetően tér el minden korábbi, központilag kiadott tantervünktől. Az iskolai nevelés-oktatás alapvető céljait a következőképpen határozza meg:
„Az iskolai nevelés-oktatás jelentős anyagi, idő- és energiaráfordításokat igénylő folyamat. Ebből következik, hogy a NAT alapvető értékként kezeli az iskolai tanítási-tanulási folyamatok hatékonyságát és az elsajátított tudás és kompetenciák használhatóságát, hasznosságát. Ennek érdekében alapvető céljának tekinti a felnőtt élet sikeressége szempontjából kiemelt fontosságú kulcskompetenciák fejlesztését, az egész életen át tartó tanulásra való felkészítést, a hatékonyság egyik feltételeként pedig a modern személyközpontú, interaktív, tapasztalati tanulásra alapozó tanulásszervezési eljárások, módszerek, pedagógiai kultúra általánossá válását segítő szabályozást.
Az Európai Unió országaiban a kulcskompetenciák fogalmi hálójába rendezték be azokat a tudásokat és képességeket, amelyek birtoklása alkalmassá teheti az unió valamennyi polgárát egyrészt a gyors és hatékony alkalmazkodásra a változásokkal átszőtt, modern világhoz, másrészt aktív szerepvállalásra e változások irányának és a tartalmának a befolyásolásához. Ezért lett az iskolai műveltség tartalmának irányadó kánonja a kulcskompetenciák meghatározott rendszere.
Az oktatásnak alapvető szerepe van abban, hogy az európai polgárok megszerezzék azokat a kulcskompetenciákat, amelyek elengedhetetlenek a változásokhoz való rugalmas alkalmazkodáshoz, a változások befolyásolásához, saját sorsuk alakításához.
A kulcskompetenciák azok a kompetenciák, amelyekre minden egyénnek szüksége van személyes boldogulásához és fejlődéséhez, az aktív állampolgári léthez, a társadalmi beilleszkedéshez és a munkához.
Mindegyik egyformán fontos, mivel mindegyik hozzájárulhat a sikeres élethez egy tudás alapú társadalomban. Felértékelődik az egyén tanulási kompetenciájának fejlesztése, mert az emberi cselekvőképesség az egész életen át tartó tanulás folyamatában formálódik.” (243/2003. kormányrendelet a Nemzeti alaptanterv kiadásáról, bevezetéséről és alkalmazásáról)
Az idézetből világosan kitűnik, hogy ez a tanterv túllépett a létező szocializmus korszakának lózungjain, meghaladta a két világháború közötti időszak sovinizmusba forduló eszméit, és világosan fölismerte, hogy az iskolából kikerülő fiatalok akkor lehetnek sikeresek, ha képesek a villámgyorsan változó technikai-gazdasági környezethez aktívan viszonyulni, tehát abban a saját helyüket megtalálni. Persze ez csak akkor van így, ha a megfogalmazott célokhoz olyan kulcskompetenciák társulnak, amelyek valóban ezt a célt szolgálják. Nézzük, melyek a NAT által megfogalmazott kulcskompetenciák:
anyanyelvi és idegen nyelvi kommunikáció,
digitális kompetencia,
kezdeményezőképesség és vállalkozói kompetencia,
a hatékony, önálló tanulás,
matematikai kompetencia,
természettudományos kompetencia,
szociális és állampolgári kompetencia,
esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség.
Azt hiszem, nem lehet vita tárgya, hogy az első öt pontban megfogalmazott kulcskompetenciák (a NAT-ban nem ez a sorrend szerepel) mindegyike szükséges ahhoz, hogy sikeres életpályát mondhassunk magunkénak. Ha jó kommunikációs készségekkel rendelkezünk, tudjuk kezelni a különféle kütyüket, kellően bátrak vagyunk, képesek vagyunk eligazodni a számok, táblázatok, grafikonok, statisztikák tengerében és alkalmasak vagyunk új ismeretek aktív befogadására, akkor nagy valószínűséggel komoly karriert mondhatunk majd magunkénak. Ezekre tehát személyes sikerünk miatt van szükségünk.
Az utolsó három kulcskompetencia (természettudományos, szociális, esztétikai) azonban kicsit más. Ezek nem annyira személyes sikerünket, mint inkább az emberiség közös sikerét garantálhatják. A természettudományos kompetencia ugyanis elsősorban arra irányul, hogy értelmezhetővé váljon mindenki számára az ember és a természeti környezet kapcsolata, az emberi tevékenység természetre gyakorolt hatása. Ez sokkal több, mint a fókák vagy a gepárdok védelme, ez lenne a fenntartható fejlődés – ha egyáltalán létezik ilyen – alapja. A szociális kompetencia, illetve az esztétikai tudatosság és kifejezőképesség kompetenciája teszi lehetővé és könnyíti meg az embertársainkkal való együttélést, betagozódva ezáltal a közösségi létbe.
Ezek a kulcskompetenciák tehát mind az egyéni, mind a közösségi sikerek céljait szolgálják. Azt hiszem egyiknek a helye sem vitatható ebben a sorban, mindegyikre szükségünk van, még ha esetleg nem is egyforma súllyal. A kérdés az, nem maradt-e ki valami a sorból? Talán a mentális területek, a lélektan és környéke kerülhetett volna ide, bár az énkép, identitás, testi, lelki egészség később még említésre kerül a NAT-ban, mint kiemelt fejlesztési feladat.
A fenti idézetben azonban van egy olyan mondat is, amely általában kevesebb figyelmet kap a kompetenciák mellett. Így szól: „...a hatékonyság egyik feltételeként pedig a modern, személyközpontú, interaktív, tapasztalati tanulásra alapozó tanulásszervezési eljárások, módszerek, pedagógiai kultúra általánossá válását segítő szabályozást.” Ez a néhány szó véleményem szerint óriási jelentőséggel bír, mert szakítást jelent a köznyelvben csak poroszos oktatásnak nevezett rendszerrel. A poroszos oktatás ugyanis nem a szigorral egyenértékű, hanem elsősorban a felülről lefelé épülő iskolarendszert takarja. Ez azt jelenti, hogy az egyetem határozza meg, mit kell tanítani a középiskolában (nem feltétlenül explicit módon, hanem készülünk a felvételire), az általános iskola a középiskolának akar megfelelni, hogy minél több tanulójuk jusson be egy jó nevű gimnáziumba. Ez a rendszer nagyon keveseknek jó, a gyengébbek pillanatok alatt leszakadnak, nincs igazodás az életkori sajátosságokhoz, a személyiségek különbözőségéhez, vagyis a rendszer nem tud differenciálni. A másik lényeges eleme a poroszos rendszernek a tanári tekintély abszolút mivolta, amelyben a tanár ex cathedra kijelentéseket tesz, azzal vita nincs, a tanuló csak passzívan befogad.
Egy ilyen rendszer valóban kényelmesen működtethető, de a hasznossága megkérdőjelezhető. Elég csak arra gondolni, hogy a tehetségeket gondozó iskolák az elmúlt 70-80 évben sem poroszosan működtek, egyénileg, interakcióban foglalkoztak a tanulókkal, jelentős volt az öntevékenység, a viták sorozata egymással és a tanárokkal is, együttműködtek tudóscsoportokkal, egyetemi tanszékekkel (Fasori Evangélikus Gimnázium a két világháború között, Fazekas a 60-as,70-es években stb.). Akik viszont az ilyen intézményekbe nem tudtak bejutni, azoknak maradt a hagyományos, poroszos iskola, amely nem annyira jó állampolgárt, mint inkább hű alattvalókat nevelt.
Ennyit a NAT célrendszeréről, a következő posztban megvizsgáljuk a NAT által meghatározott műveltségi területeket.
