A tankötelezettség fogalma nem választható el az iskolai nevelés-oktatás céljától. Ez viszont függ tértől és időtől, mások voltak az iskolai oktatás céljai az ókori Rómában, és mások a mai Magyarországon.
Van-e azonban bármi is, ami közös lehet a legkülönbözőbb iskolarendszerekben. Azt hiszem, a válasz: igen.
Iskolába ugyanis akkor küldenek egy gyermeket – vagy fogadnak hozzá házitanítót – ha a szülők vagy a család tagjai nem érzik magukat elég felkészültnek ahhoz, hogy a későbbi boldoguláshoz szükséges ismereteket, jártasságokat, készségeket maguk alakítsák ki gyermekeikben. Ez pedig akkor van így, ha a társadalmi lét olyan bonyolultsági fokot ér el, amelyre nem lehet már laikus módon felkészülni, a sikeres életstratégiához hivatásos felkészítőt kell igénybe venni.
Példa lehet erre a középkori társadalom. A paraszti létforma kevéssé volt bonyolult, a társadalmi kapcsolatrendszere egyszerű és átlátható, könnyű volt a társadalmi normákat befogadnia. Végezték a kétkezi mezőgazdasági munkát, a termés egy részét (pénzben vagy terményben, esetleg munkában) átadták a föld tulajdonosának, az államnak és az egyháznak, akik fegyveresen (nemes) és eszmeileg (egyház) is védték őket. A parasztság számára ez egy egyszerű, biztonságos és ezért általában elfogadható létforma volt, kitörni nem akartak belőle. A parasztfelkelésnek ismert háborúkban a klasszikus, kiváltság nélküli parasztok és jobbágyok szerepe nem volt jelentős. A parasztgyerekek, nagyon kevés kivételtől eltekintve, nem jártak semmilyen iskolába, felmenőiktől tanultak meg mindent, amit tudniuk kellett, miközben azok is dolgoztak. Kisebb mértékben részt vesz a nevelésben az egyház (vasárnapi templom), de hatása alapvetően a szülőkön és rokonságon keresztül érvényesül. A gyerekek viszonylag korán bekapcsolódtak a termelőmunkába is.
Ugyanakkor a magasabb státuszú társadalmi csoportokban (nemesség, városi polgárság, stb.), ahol a társadalmi érintkezés és boldogulás szabályai jóval bonyolultabbak voltak, nem nélkülözhették az iskolát, vagy a nevelőt. Nem volt kötelező, de ha azt kívánták, hogy a gyermek később sikeres legyen, akkor elkerülhetetlen volt. A hét szabad művészet és az azt megalapozó írás, olvasás, esetleg a lovagi erények elsajátítása már iskolát és hivatásos nevelőket igényelt.
De mikor és miért válik kötelezővé? Akkor, amikor az állami intézményrendszer is eléri azt a bonyolultsági fokot, hogy a működéséhez elengedhetetlenné válik a tömegek iskoláztatása. Többek közt bonyolódik az adózás (túljutottunk a tized, kilenced, stb. egyszerűségén), meg kell érteni a jogszabályokat, de ami a legfőbb, a XVIII. században egyre bonyolultabb technikát kell működtetni a javarészt már parasztokból sorozott tömeghadseregekben. A katonák egymással való együttműködése, a technika kezelése egységes nyelvet, szabályzatot és – a korabeli viszonyok szerint – magas szintű készségeket igényelt. Ehhez már kevés volt a család, és ekkor mondja az állam, hogy kötelezően iskolába mégy, megtanulsz írni-olvasni, egy közös birodalmi nyelvet, és mindezt országosan egységes tananyag alapján. Magyarországon ez 1777-ben történik meg, onnan számíthatjuk a tankötelezettséget.
Természetesen az itt leírtak némileg leegyszerűsítik ezt a kérdéskört, de arra alkalmas lehet, hogy továbbgondoljuk a problémát. Az ugyanis látható, hogy a XXI. század fejlett országainak társadalmi viszonyai, technikai-technológiai elemei lényegesen összetettebbek, mint a XVIII. században voltak. Ahhoz, hogy egy ország működőképes legyen, az állam intézményrendszere el tudja látni feladatát, az állampolgároknak nagyon sok ismeret, jártasság, készség birtokában kell lenniük. Elvben ez határozza meg az iskolai tananyag és módszertan kialakítását is, amely aztán különböző dokumentumok formájában jelenik meg, kerettanterv, nemzeti alaptanterv, stb. A tankötelezettség időtartamát is ettől kell(ene) függővé tenni, vagyis meghatározni azt az időkeretet, amelyben a tantervekben megfogalmazott és kitűzött célok elérhetők. A tankötelezettség tehát nem cél, hanem eszköz, előbb a tartalom kialakítása, aztán az ehhez illeszkedő időtartam meghatározása.
Fent leírtakból következik, hogy pedagógiai-szakmai szempontból jelenleg értelmetlen vitakérdés az, hogy meddig tartson a tankötelezettség, 18 vagy 15 vagy 16 éves korig. Előbb megalkotni a központi tantervet (legyen az bármilyen), és ehhez varrni a gombot, azaz a tankötelezettséget.
Ezzel a gondolattal foglalkozom a következő posztban, mi határozza meg a tantervek tartalmát, mit kéne az iskolában tanítani-tanulni.
